Összefoglalás Patricia Bruininks tanulmánya alapján

A remény egy sokoldalú emberi érzelem. Tipikusan pozitív érzelmeként kerül megemlítésre, mivel gyakran szorongató, bizonytalan helyzetekben bukkan fel. A reménynek, mint jelenségnek, mind kognitív, mind érzelmi aspektusai is vannak. Mint a legtöbb érzelem, a remény sem akaratlagosan bukkan fel. Ugyanakkor maga a reménykedés lehet egy állapot, amelyet képesek vagyunk tudatosan fenntartani: aki nem reménykedik, arra azt mondjuk, hogy feladta. A remény számos változó tárgyra irányulhat– akár csak annyi, hogy jó napunk lesz, akár az, hogy reméljük, hogy isteni segítséggel gyógyulunk fel egy súlyos betegségből.

A reményt sokan egy pozitív elvárásos érzelemként definiálják, amely egy még be nem következett esemény kapcsán jelenik meg. Remélhetjük, hogy találkozunk egy kedves kollégánkkal a kantinban, vagy remélhetjük, hogy a házunkat nem rombolta le a hurrikán, ami elől elmenekültünk. A remény átélésének folyamata így magába foglalja a várakozást. A legerősebb pozitív reakció azonban akkor következik be, amikor a reményünk beteljesült, tehát a reménynek ugyanakkor van egy érzelmi reakciós jellege is az elváráson kívül. A többi pozitív elvárásos érzelem – kívánság, sóvárgás, óhajtás, optimizmus – számos tulajdonságban átfed, ugyanakkor többen különbözik a reménytől, így fontos ezeket elválasztani egymástól. A legerősebb átfedés, így az összetévesztés legnagyobb esélye is, a remény és optimizmus közt található.

Egy érzelem jelentéstartamának megfejtéséhez alkalmas út lehet, ha megnézzük annak köznapi használatát. Egy Google keresés a „rák + remény” szavakra körülbelül 8,5 millió találatot és számos, ezzel a szókapcsolattal jelzett szervezetet (például Cancer Hope Network) eredményez. A „rák + optimizmus” szavakra rákeresve kevesebb mint fél millió találatot hoz, és úgy tűnik egyetlen rákkal kapcsolatos segítő szervezet sem használja az optimizmus szót a nevében. Belegondolva, egy „Optimista Rákbetegek Szövetsége” nevű szervezet azt sugallhatná, hogy ezt a betegséget nem kell komolyan venni. 

Habár a reményt és az optimizmust gyakran használják egymás szinonímájaként, kutatások alapján a kettő mégis eltérő állapotot jelent. A legfontosabb eredmény az, hogy a reményt a válaszadók irányíthatatlan érzelmi állapotnak írták le, ami gyakran csak „elönti az embert”, míg az optimizmust inkább, mint egy gondolkodásmódot, beállítódást, kevesebb érzelmi tartalommal. 

A remény/optimizmus érzelem/gondolkodásmód-típusú megkülönböztetése segíthet megismerni és megfelelően elkülöníteni a két jelenséget. Az érzelmeknek funkciója van, valamilyen cél irányába mozdítanak minket. Például, ha félelmet érzünk egy helyzetben, akkor arra figyelmeztetnek ösztöneink, hogy jobb elmenekülni, mielőtt valamilyen károsodást szenvedünk. A reménykedés érzelme arra késztet minket, hogy tartsuk fejünkben az adott remélt eseményt, elérendő célt, fókuszáljunk rá. A remény már ezzel a mechanizmussal eléri, hogy könnyebben észrevesszük a kedvező kimenetel felé vezető lehetőségeket, hiszen folyamatosan a szemünk előtt lebeg a cél. Amíg pozitív érzésekkel várjuk az adott eseményt, nagyobb eséllyel kezdeményezünk olyan interakciókat, amelyek elősegítik annak bekövetkezését. A remény, mint pozitív érzelem egyúttal kedvező élettani hatást fejt ki a testünkre. A negatív érzelmek aktiválják szimpatikus idegrendszerünket, amelyek ugyan felkészítenek az harcra (üss vagy fuss reakció) ugyanakkor rendkívül kimerítők a szervezet számára. A pozitív érzelmek, mint például a remény, leállítják a szimpatikus idegrendszert, így egyrészt megakadályozzák a test kimerülését, másrészt amennyiben elmúlik a feszes, harcra koncentráló tudatállapotunk, gondolkodásunk rugalmasabb és széleskörűbb lesz, több utat fedezhetünk fel az adott kedvező esemény eléréséhez.

Az optimizmus és remény közti különbséget a várt esemény bekövetkezésének valószínűsége is befolyásolja. Ha valamit nagyon szeretnénk, de kevésbé valószínű a bekövetkezése akkor reménykedünk, ha pedig valamit szeretnénk és valószínűbb, hogy úgy alakul, akkor optimisták vagyunk. Képzeljük el, hogy családi pikniket szervezünk a hétvégére és megnézzük az időjárás-előrejelzést. Ha az előrejelzés szerint 90% a szép idő, 10% pedig az eső esélye, akkor optimisták vagyunk, hiszen valószínűleg meg tudjuk tartani a pikniket. Ha azonban megfordítjuk az arányokat, és 90% az eső, 10% pedig a napsütés esélye akkor már nem leszünk optimisták, de reménykedni fogunk. Nem fogjuk elhinni, hogy valószínűleg pont a piknik idején lesz az a 10% napsütés, de reménykedni fogunk benne. Viselkedésünk is megváltozik: gyakrabban nézünk rá az időjárás-előrejelzésre hátha változik, kinézegetünk az ablakon és fohászkodunk, hogy sodorja el egy szélfuvallat a felhőket. Egyszerűen összefoglalva, optimisták akkor vagyunk, ha valószínűaz adott esemény bekövetkezése, reménykedők pedig akkor, ha nem feltétlenül valószínű, de legalább lehetséges.

Az optimizmus és félelem együtt ritkán jár együtt, akkor vagyunk optimisták, ha bízunk benne, hogy elérjük célunkat. A remény és félelem azonban együtt is megjelenhet. A reményt pont az élteti, hogy habár tisztában vagyunk az akadályozó tényezőkkel, mégis hiszünk abban, hogy ezek előbb-utóbb elhárulnak.

A remény és félelem összefonódására már Oliver Cromwell mondása is rávilágított: „Bízzatok Istenben és tartsátok szárazon a puskaport.” Vagyis készüljünk arra, hogy félelmeink válnak valóra, de sose hagyjuk ki annak esélyét, hogy reményeink is teljesülnek.

Az összefoglalás alapjául szolgáló cikk:

https://www.researchgate.net/publication/277816477_The_Unique_Psychology_of_Hope

Írta: Parák András

Megosztás: