Az eredeti cikk a Tantrend Oktatási Portálon jelent meg és  ide kattintva olvasható el.

Nehéz fiatalok krízishelyzete, iskolai bullying, tinédzserkori problémák. Ezek a jelenségek mindennaposak az iskolai miliőben. Hogyan ismerhetjük fel pedagógusként ezeket az eseteket, és miként kezelhetjük őket? Az Annomentál Kft. képzései, workshopjai ehhez nyújtanak segítséget, melyekről Tóth Andreával az Annomentál Kft. ügyvezetőjével, tanácsadó szakpszichológusával és oktatójával beszélgettünk.

alt

Bemutatná röviden az Annomentál Kft-t? 

2017 őszén alakultunk Korlátolt Felelősségű Társasággá, de egyébként már 2014 óta dolgozunk együtt. Ketten vagyunk tulajdonosok, az üzlettársam Baráth Noémi, kriminológus és szociológus, én pedig pszichológia szakos tanár és tanácsadó szakpszichológus vagyok. Úgy találkoztunk össze, hogy mindketten deviáns fiatalokkal, fiatalkorú bűnelkövetőkkel, nagyon problémás kamaszokkal foglalkoztunk. Ennek kapcsán többféle serdülőkkel kapcsolatos fejlesztőprojektet és számos dolgozói mentálhigiénés programot valósítottunk meg nem csak ketten, hanem többen, és egy komoly szakmai barátság alakult ki a résztvevő 6-8 ember között. A tagok foglalkozásukat tekintve pszichológusok, terapeuták, kriminológusok, szociológusok. Egy idő után annyira sok megrendelésünk és felkérésünk érkezett, hogy létrehoztuk az Annomentál Kft-t, ami egy felnőttképző cég, de az elméleti oktatás mellett megvalósítunk több mentálhigiénés célkitűzésű programot is, elsősorban pedagógusok számára, szociális szférában dolgozók számára, de foglalkozunk munkahelyi stressz kezeléssel és stressz tűrés menedzsmenttel is.

Tehát a pedagógusokat célozzák meg főként a képzéseik. 

A pedagógusokat és a szociális munkásokat. Főként a deviánsserdülők, iskolai problémák, bullying, kortárs agresszió vonalán. Az Annomentálban elsősorban azokat a felnőtteket képezzük, keressük meg és támogatjuk, akik a napi munkájuk során dolgoznak problémás gyerekekkel, találkoznak a fenti nehézségekkel.

A pedagógusok és szociális munkásokon kívül szoktak más foglalkozási területről is jelentkezni a képzésekre? 

Nagyon vegyes, a kurzustól is függő, kik jelentkeznek. Van például a „Bevezetés a kriminálpszichológiába” képzésünk, ahová nagyon változatos foglalkozási területekről érkeznek a résztvevők, mindig sok ember összegyűlik, akiket érdekel ez a nagyon izgalmas téma. Számunkra is nagyon érdekes, hogy milyen területeket érint: jönnek jogászok, rendőrök, honvédségnél dolgozó szakemberek. Vannak olyan kurzusok, amik szélesebb réteget mozgatnak meg, de azoknál többnyire nem is segítő célkitűzéseink vannak, hanem az a fő motiváció, hogy információt adjunk át egy nagyon érdekes témában.

A képzések, amiket indítanak, úgy láttam, hogy rövidebb időintervallumban zajlanak le.

A képzéseink nagy része a D képzési körön belül indulnak, ami azt jelenti, hogy tanúsítvánnyal zárulnak, de engedélyezési eljárás alatt van most több kreditpontot érő képzésünk is. Hosszú távú terveink között van az is, hogy OKJ képzéseket indítsunk. Az aktuálisan futó, közeljövőben megvalósuló képzések, rövidebbek, de lesz olyan is, ami 40 és olyan is, ami több száz órás lesz.

Minden képzésünk ad a résztvevőknek tanúsítványt, mely feltüntethető az önéletrajzban, illetve mivel oktatásról van szó, ÁFA-mentesen tudják a résztvevők igénybe venni. Mivel többnyire kuriózum témáink vannak, úgy gondolom, hogy hasznos egy résztvevőnek, ha elvégzi valamely képzésünket, amely a szakmai tevékenységébe beépíthető, így például ha valaki szociális munkásként a gyermekvédelemben dolgozik, előnyös lehet számára egy kriminálpedagógiai témájú kurzus elvégzése.

A tanúsítványokat milyen vizsgarendszer alapján kaphatják meg a jelentkezők?

Attól függ, hogy melyik képzésünkről van szó. Az engedélyezési eljárás során megszabtuk, hogy milyen elvárás mentén kaphatják meg a résztvevők a tanúsítványt. Egyes képzéseink zárásaként egy, a témához kapcsolódó anyagrészt kell kidolgozni, van, ahol egy konkrét esetet kell megoldani, és olyan is előfordul, ahol egy zárótesztsort kell kitölteni.

Említette, hogy szeretnék bővíteni a képzéseket. Hasonló témakörben gondolkoznak?

Nagyjából igen, illetve van egy másik vonal, ami szintén aktuális kérdések köré csoportosul: az interkulturális pedagógia, az interkulturális pszichológia és a külföldi gyerekek magyar iskolákba való beilleszkedésének segítése. Jelenleg azonban úgy látjuk, hogy a bullying, a gyermekkori és a kortárs agresszió sokkal égetőbben jelenik meg a pedagógusok mindennapi munkájában.

A képzések tréning jellegűek, vagy frontális oktatási módszerrel valósulnak meg? 

A képzéseink tartalmaznak elméleti blokkot, de jellemzően saját élményen alapulóak, esetfeldolgozósak, interaktivitást igénylőek. Az a fő célkitűzésünk, hogy izgalmas és egyben hasznos tudással gazdagodjanak a résztvevők. Az előadások és a képzések is kiscsoportban zajlanak, így lehetőség van az interaktív foglalkozásokra. Az előadásokat mindig kombináljuk esetmegbeszélésekkel, gyakorlati feladatokkal. Ezt a résztvevők igényeihez szoktuk szabni.

Tehát az oktatási módszert az adott csoport is formálhatja? 

Így van. Az elmúlt alkalommal több olyan gyógypedagógus is részt vett a „Bevezetés a kriminálpedagógiába” című kurzusunkon, akik kisebb gyerekekkel foglalkoznak munkájuk során, és az ő kérésükre egy saját esetet dolgoztunk fel.

Azok a szakemberek, akik problémás fiatalokkal, gyerekekkel foglalkoznak, fel tudják Önöket keresni, hogy segítsenek egy adott eset feldolgozásában?

Persze, nagyon sok ilyen felkérésünk van. Általában osztályfőnökök veszik fel a kapcsolatot velünk, mert hallottak róla, hogy tartunk antibullying projekteket, és az ő osztályukban is van hasonló jellegű probléma, ezért megkeresnek minket, hogy segítsünk az eset megoldásában. Ehhez kapcsolódóan van egy háromórás workshopunk, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel már harmadjára is meghirdettünk, de előfordult már olyan is, hogy az iskola külön kérte, hogy a saját intézményükben tartsuk meg a pedagógus- vagy gyerekcsoport részére a képzést. Általában a szülők is nyitottak arra, hogy együtt dolgozzunk, és már több alkalommal tartottunk nekik is előadásokat. Egy-egy foglalkozáson nagyon sok komplex megoldás és jó gyakorlat születik, amelyek akár bevezetésre is kerülhetnek.

A szülőknek és a gyerekeknek megtartott képzések szintén iskolai felkérésre történnek? 

Igen, eddig még mindig iskolai keretek között valósultak meg ezek a foglalkozások, de olyan is volt, hogy szülők kerestek meg minket. Ennek az anyagi vonzata a szülőket terheli. Amennyiben csak a pedagógusok vesznek részt a képzésen, azt az iskola finanszírozza, vagy esetleg a pedagógusok maguknak.

A képzéseiken ezek szerint nem kész megoldásokat adnak a résztvevők kezébe, hanem mindinkább utat mutatnak, hogy a későbbiekben önmaguk is felismerjék a problémás eseteket, és kialakítsák a hozzá megfelelő jó gyakorlatot.  

Igen, ugyanis ezekre a komplex problémákra nincsenek készen, a polcról levehető megoldások. A fő irányelvünk az, ami a szlogenünk is: „Hiszünk a fejlődésben”. Az Annomentál Kft. tagjaiként azt valljuk, hogy az oktatás és a pedagógia terén a legtöbb nehézség megoldható, ha az ember elkezd dolgozni a probléma feltárásán. A fő célkitűzésünk az, hogy az emberek figyeljenek oda a saját területükre, s ha valami nehézséget okoz, akkor kezdjenek el rajta dolgozni, hiszen csak így tudják megtalálni a megoldást. Ilyen megoldás például részt venni egy kurzusunkon is, ahol nagyon sok információt kaphatnak egy adott témában.

A képzések területének kiszélesítését már említette. A különböző workshopok, programok területén is várható bővülés? 

Igen, nagyon nyitottak vagyunk mindenféle mentálhigiénés témájú kurzus indítására. Most is vannak olyan partnereink, akik nálunk engedélyeztették saját kurzusukat, amiket mi szervezünk meg számukra, de ők tartanak meg. Nyitottak vagyunk a partnerségre. Több partnerünk van jelenleg is, és folyamatosan bővül is a lista.

Szerző: Pálinkás-Purgel Zsuzsa