FÉLELEM A SÖTÉTTŐL – WORKSHOP

Miért félünk a sötéttől és mit lehet tenni ez ellen? Az előadás, workshop célja a sötéttől való félelem jellemzőinek és enyhítési lehetőségeinek áttekintése pszichológus vezetésével, különös hangsúllyal a gyermekek által éjszaka tapasztalt félelmekre és szorongásra.

A sötéttől való félelem elsőként általában kisgyermekkorban üti fel a fejét, a normál fejlődés részeként, és nem ritkán még felnőttkorban is fennáll. A sötétben fellépő félelem egészen változatos képet mutat: különböző gyakorisággal, mértékkel és sokszor egyedi tartalommal jellemezhető. Bár szerencsére csak az esetek kisebb részében, ám időnként a félelem olyan mértékeket ölt, amely már a gyermek és családja életét is megnehezíti. Ilyenkor a sötéttől való félelem érzelmi és hangulati problémákat is jelezhet.

Az előadás,workshop során elsőként áttekintjük a sötétségtől való félelem különböző életkorokban fennálló gyakoriságát és a hátterében meghúzódó okokat. Különbséget teszünk sötéttől való félelem, általános szorongás és szeparációs szorongás között. Számba vesszük a súlyosnak tekinthető sötéttől való félelem jellemzőit, melynek során lehetőség adódik a résztvevők vagy gyermekeik sötéttől való félelmének értékelésére.

Ezt követően megvitatjuk a csoport által alkalmazott megküzdési módokat és rátérünk arra, hogy milyen egyéb lehetőségek adódnak a sötétben tapasztalt félelem és szorongás csökkentésére, figyelembe véve a félelem jellemzőit és súlyosságát. Ennek során kiemelten foglalkozunk a viselkedésterápiás technikákkal, mint a sötétséghez való fokozatos, játékos hozzászoktatás.

 

A képzés oktatója Kopcsó Krisztina, pszichológus, doktorjelölt.

Kopcsó Krisztina tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen végezte, ahol doktori disszertációját „A gyermekkori sötéttől való félelem jellemzői és szülő által vezetett terápiája” címmel nyújtotta be. A PTE Pszichológia Intézetében óraadó oktató és a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa.

Részvételi díj: 5000 Ft/fő, amely díjat Pesti Csilla gyógyulásának támogatására ajánlunk fel, akinek a történetét   itt tudjátok követni.

Utalás részletei: ERSTE BANK 11600006-70000006-11992173 PESTI CSILLA, közlemény: WORKSHOP

Az eseményre jegyek korlátozott számban kaphatóak!

Az eseményváltozás jogát fenntartjuk!

dátum

2019 nov 13
Lejárt

időpont

15:00 - 17:00

Résztvételi díj

5.000Ft

helyszín

Budapest
Budapest
Esemény besorolása

Szervező

Annomentál Kft.
Phone
+36305975570
Email
info@annomental.hu
Honlap
https://annomental.hu

Előadó

X
QR Code